|
Miben mások a mi utazásaink,
mint a jól ismert körutazások és kalandtúrák?
Kaland az Élet a nevünk, mégis
felelősségteljes turizmussal foglalkozunk és nem kalandtúrákat
szervezünk. Miért?
A "Kaland az Élet!" kifejezés
az "élvezd az életet!" felfogásra, a felelősségteljes
szó, pedig ennek az életérzésnek utazás közbeni helyes
módjára utal.
Miért felelősségteljesebb
az általunk szervezett utazás, az ismert utazási irodák
nagycsoportos repülős-nagybuszos, illetve a kalandtúra
szervező cégek bakancsos utazásainál?
Felfogás-beli
dolgok:
Mi az útjainkon nem
a mesterségesen jó előre megszervezett "adventure"
programokkal szeretnénk élvezetet okozni.
Mi inkább azokban a spontán élethelyzetekben hiszünk,
amelyek a világ bármelyik pontján szembejöhetnek veled,
ha esélyt adsz nekik, és nem a szokásos módon, előre
megszervezve és lefoglalva mindent utazol. Nálunk
nem cél, hogy minél magasabbra juss, oda, ahol eddig
még nem jártál. Nem célunk az sem, hogy túlélőtúrára
vigyünk. Nálunk biztosan nem fogod feszegetni a fizikai
teljesítő képességeid határait. Amit feszegetni fogsz,
az a flexibilitásod, az alkalmazkodó képességed, a
nyitottságod határa lesz, és meglátod, jól fog esni!:)
Létszám, utazások
száma egy évben:
Nálunk a maximum létszám
egy úton 12 fő és legfeljebb 2-3 alkalommal szervezünk
utat egy évben, különböző helyszínekre, nem pedig
annyiszor, amennyiszer csak lehetséges. Így tudjuk
biztosítani, hogy ne járuljunk hozzá a meglátogatott
helyszín eltúristásodásához, a helyiek becsapásához,
amely sokszor oda vezet, hogy azt gondolják, a turizmus
egy biztosabb, jobb megélhetési forrást jelent annál,
amit épp csinálnak. (Előfordul természetesen, hogy
ez így van, de korántsem annyi esetben, mint amennyiszer
ez megtörténik. Lásd a cunami után: megszámolni sem
lehet azokat az éhező családokat, akik az idegenforgalomban
remélt nagyobb bevételért Délkelet-Ázsiában eladták
az addig jó megélhetési forrást jelentő földjüket
és az érte kapott pénzt bungallók építésére fordították,
majd a cunamit követő turistahiány miatt egy év alatt
teljesen tönkrementek.)
Az utazás módja:
A kalandtúráknál és
egyéb társasutaknál az általában 30-50 fő közötti
létszámú csapat mellett állandóan ott van a sokszor
sötétített ablakú bérelt busz, biztosítva így az utazás
komfortját és a "megfelelő elkülönülést"
az "idegenektől", akik történetesen az ottlakó
emberek.
Ezzel szemben nálunk
a helyváltoztatás helyi közlekedési eszközökkel történik,
így nincs állandóan velünk egy jármű, ahova berendezkedhetünk,
és amitől csak a fél-, egynapos túrákra kell megválnunk.
És így nincs egy védett hely sem, amely fizikailag
elhatárol minket az emberektől és amely sokszor ellenérzést
kelt a helyiekben. (Kiben ne keltene, ha úgy bambulnak
rá és fotózzák, mint az oroszlánokat egy szafarin?)
Emellett természetesen nincs reptéri transzfer és
még állandóan minket kísérő szakácsok sincsenek...
Mi
a mosolygó helyiekkel és zörgő-kattogó ősrégi buszaikkal
közlekedünk, amely már önmagában rengeteg szórakozást
jelent, mind a helyiek, mind a mi számunkra. Valójában
emiatt lesz izgalmas az egész, ugyanakkor ez jelenti
a nehézségét is a dolognak, hiszen amikor az egyik
állomáshelyünkről átmegyünk a másikra - mint a régi
szép vándortáborokban -, fel kell szállni a buszra,
le kell szállni a vonatról, át kell kecmeregni a dzsungelen
a bungalóig stb., és mindezt az összes cuccunkkal
együtt persze.
Szállás:
Amennyire ez csak lehetséges,
helyiek által üzemeltetett szálláshelyeken lakunk,
nem pedig nyugatiak kezében lévő apartmanokban, szállodkában.
Így biztos, hogy a pénz, amit a szállásra költünk,
ott is marad, ahol alszunk, az fogja felhasználni,
akinek odaadjuk, nem pedig egy külföldi befektető
költi a legújabb kocsijára.
Ez
mind-mind olyasmi, ami csak egy kis odafigyelést és
kényelmetlenséget igényel tőlünk, viszont bőven kárpótol
érte az a szeretet és kedvesség, amit a lakosoktól
cserébe kapunk ha emberszámba vesszük őket, odafigyelünk
rájuk és nem csak a saját érdekeinket nézzük utazás
közben.
Ezek
azok a dolgok, amelyekre a profitorientált utazási
irodák többségükben nem figyelnek oda, és ez az, amin
még nem késő segíteni.
|
