A Kaland az Élet nem egy profitorientált utazási iroda, bár hogy az utazásszervezésre vonatkozó magyarországi szabályozásnak megfelelően ne kövessünk el törvénysértést, egy elveinkkel azonosulni tudó utazási irodával működünk együtt.

A kutatóműhellyel szoros összefogásban több feladatunk is van:

1. a nálunk még szinte ismeretlennek számító felelősségteljes turizmus előnyeinek gyakorlat közbeni bemutatása a tömegturizmus hátrányaival szemben a szélesebb körű utazni vágyó nagyközönség számára

2. a résztvevők "beavatása" az egyéni utazás fortélyaiba

3. földrajzi ismeretek oktatása felnőttek számára, nem tantermi keretek között

4. a tömegturizmus okozta környezeti, társadalmi, illetve erkölcsi károkra és veszélyekre történő figyelemfelhívás.

Ezen feladatok érdekében évente maximum 2-3 alkalommal kiscsoportos utazást szervezünk a sajátunktól teljesen különböző kultúrájú területekre, legfőképpen délkelet-ázsiai országokba.

Tesszük mindezt úgy, hogy a velünk utazók egy vidám kis csapat résztvevőjeként, főként harmadik világbelinek nevezett országokba utaznak, romlatlan helyiekkel és kevés túristával találkoznak, elsőre fura, de nagyon finom ételeket esznek, és közben rengeteget nevetnek, tanulnak, látnak, szórakoznak, tapasztalnak és töltődnek.

 

 


 

 

 

Barátok, partnerek
Szakmai partnerek
Háttér iroda: