A kevesebb több
Minél kevesebben vagyunk,
annál jobb! Éppen ezért a csapat létszáma maximum
12 fő. (Az átlagos létszám 9 fő)
A 12 fős csapatlétszám
egyben azt is jelenti, hogy néhány nap után inkább
úgy érzi az ember, mintha a barátaival utazgatna,
semmint hogy egy befizetett túrán venne részt. Emellett
pedig a kis létszám következtében adott a lehetőségünk
bármilyen közlekedési eszköz és szállástípus igénybevételére,
amely egy nagy létszámú csapat esetén lehetetlen feladat.
(Nem lehet 40 fővel egyszerre felszuszakolódni az
általában amúgy is tömött menetrendszerinti járatokra,
könnyedén szállást találni egy magánház tetőteraszán
Marokkóban, egy apró, hangulatos vendégházban Laoszban,
vagy akár csak néhány napra megpihenni a thaiföldi
tengerpart egyik hihetetlenül romantikus, a turisták
elől rejtve megbúvó kicsiny öblében, ahol a kókuszpálmák
lábánál közvetlenül a tengerparton összesen csak pár
egyszerű bambusz-bungaló nyújt szállást az arra tévedőnek.
Egyébként is nem a
letarolás, a kiaknázás, a kihasználás a célunk, hanem
a megismerés.
Biztos felmerül benned:
kis csapatnál jobban előjön, ha valaki nem odavaló.
Ilyenkor gondolj arra, amit a "jelentkezz"
című résznél olvastál. Előzetes találkozó nélkül senki
nem jöhet az útra, hiszen a mi célunk is az, hogy
mindenki a lehető legjobban érezze magát - mi is.
Tisztában vagyunk vele, hogy kis csoportlétszámnál
ez különösen kényes kérdés... :)
Egy szó mint száz:
a kis csoportos hátizsákos utazás az utazások legszemélyesebb,
legcélravezetőbb formája.
|