A tervezett
program:
1.
nap: Budapest - Bangkok
Utazás Budapest - Bangkok
2.
nap: Bangkok
Érkezés az Bangkokba helyi idő szerint
a reggeli órákban, majd helyi közlekedési
eszközökkel a szállás felkeresése,
a nap hátralevő részében szabadprogram,
városnézés.
3.
nap: Bangkok - Siem Reap (Angkor,
Kambodzsa)
Hajnalban búcsút veszünk Bangkoktól
és menetrendszerinti vonatra majd
távolsági buszra szállunk, amellyel
lényegében az egész nap folyamán
utazunk Siem Reap - "Angkor
kapuja" felé. Késő este érkezünk
meg szállásunkra. Utunk fárasztó
és szó szerint rázós lesz, a határon
történő átkelés folyamán többször
is közlekedési eszközt váltunk,
de mindezért cserébe feledhetetlen
utazási élményekkel leszünk gazdagabbak.
4-5-6.
nap: Angkor
Reggel, miután mindenki kipihente
magát, kerékpárokat bérelünk és
megkezdjük Angkor, az őserdei város
felfedezését.
A hajdani kultúrális központ és
a khmer uralkodók nagyságát őrző
- mára már - romváros, a világ egyik
legnagyobb régészeti lelőhelye,
több mint 100 hajdan épült templommal
büszkélkedhet. IX-XIII. században
épült templomainak érdekessége,hogy
a várost a XV. század körül lakói
elhagyták, és azóta az itt található
óriási fák gyökerei szinte "bekebelezték"
az épületek maradványait. A trópusi
vegetáció által benőtt és elrejtett
együttest csak a 19. század végén
fedezte fel és tárta a világ elé
egy francia természettudós, Henri
Mouhot. Jelenleg az Unesco Világörökség
listáján szereplő történelmi helyek
egyike, a világ 6. "csodája".
Ez a három nap lényegében szabadprogram
keretében zajlik, ki-ki a saját
tempójában és érdeklődési köréhez
kapcsolódva bóklászhat a hangulatosabbnál
hangulatosabb templomok között,
hogy aztán majd esténként Siem Reap
egyik hangulatos utcájának bárjaiban,
a járdára kirakott bambusz fotelekben,
egy pohár igazi hideg kambodzsai
sör mellett mesélhessük egymásnak
felfedezéseinket.
7.
nap: Siem Reap - Vientienne
Ez a nap a továbbutazásé! Célunk
Vientienne, Laosz fővárosa. Hajnalban
pick-up iránytaxikra szállunk, és
velük zötyögünk el a Kambodzsa északi
részén található Thai határig. A
határ túloldalán - már ismét thaiföldi
területen - többször is buszt váltva
éjfél körülre jutunk el a Thai-laoszi
határra, ahol ismét át kell esnünk
a szükséges papírkitöltögetésen.
8.
nap: Vientienne
Hajnal körül érkezünk meg a sok
Magyarországon tanult - és magyarul
tökéletesen beszélő - laoszi által
lakott településre, Vientienne-be,
és foglaljuk el szállásunkat. Hosszú
és fárasztó utazás áll mögöttünk,
ezért a napot pihenéssel szabadprogram
keretében töltjük. Javasoljuk a
Mekong partján található város rendkivül
hangulatos és különleges ételekkel
szolgáló éttermeit. Az itt kapható
sült mekongi békacomb például versenyre
tudna kelni a világ bármely más
pontján elkészített hasonló fogással.
9.
nap: Vientienne - Van Vieng
Reggel találkozunk, és belefogunk
utunk egyik legkalandosabb részébe:
A cél Van Vieng - a hátizsákos felfedezők
és a trópusi karsztbarlangok mekkája,
ahova Laosz híres tömegközlekedési
eszközével a "Chiken Bus"-al
jutunk el. A körülbelül 150 km-es
utat közel 6 óra (!!!) alatt győzzük
le. A széksorok mellett a plafonig
felhalmozott rizseszsákok között
megtett, és a rizsföldeken legelésző
vizi-bivalyok látványától övezett
út, kompromisszumok nélkül realizálja
bennünk a tényt: ez az, amit igazándiból
úgy hívnak: Indokína...:)
10-11-12.
nap: Van Vieng
Van Vieng szigetet jelent a sok
utazással járó túránk folyamában.
Itt három napon át mindenki ismét
átadhatja magát egyedi kényének-kedvének.
A lehetőségek tárháza széles:
Egyik nagyszerű opció a barlangászat.
A Van Vieng körül található barlangrendszer
egyedülálló egész Dél-Kelet-Ázsiában,
és büszkén megállná a helyét a világ
bármely más, hires, barlangokkal
sűrűn "benőtt" területén.
Bérelt kerékpárral, vagy robogóval
van esélyünk olyan helyekre is eljutni,
ahol igazán felfedezőnek érezhetjük
magunkat. A dzsungelben található
barlangok nagy része - tekintve,
hogy a találgatások szerint mind
a mai napig összesen maximum 20%-uk
van feltérképezve egyáltalán - teljesen
kiépitetlen. Bejutni a barlangok
bejáratánál ücsörgő és pár kip-ért
barlangi vezetőnek beálló helyi
fiatal fiúkkal lehet.
Másik opció a tubingolás. Ez konkrétan
a falu határában - valamint azon
keresztül - csörgedező folyón, traktorbelsővel
történő csordogálást jelent. A mindössze
4 dollárért egész napra bérelhető
gumival a helyi taxisok elvisznek
a falu fölé, ahol aztán vizre lehet
szállni és lassan lassan visszacsorogni
a faluba.
A "túra lényege" az útközben
található parti bárokban vásárolható
és a faluba történő esti leérésig
számolatlan mennyiségben elfogyasztásra
kerülő 7 deciliteres Beer Lao, és
az ezzel együtt járó relaxált állapot,
a napfény, a langyos víz, a többi
hátizsákos utazóval ideig-óráig
összeakaszkodva történő közös csordogálás
és ismerkedés élménye.....
Szállásunk végig a három éjszaka
alatt Van Vieng egyik hátizsákos
szállójában lesz.
13.
nap: Van Vieng - Luan Prabang
Ezen a napon Van-Vieng-ben ismét
chicken bus-ra szállunk és egy újabb
többórás "hajmeresztő"
utazás után érkezünk meg Luan Prabang-ba,
Észak-Laosz tartományi székhelyére,
a buddhista szerzetesek fővárosába.
Szállásunk elfoglalása után a nap
hátralevő részét szabadprogram keretében
tölthetjük. Érdemes ellátogatni
a település közepén található éjszakai
piacra, valamint a Mekong partján
található hangulatos bárok egyikébe.
14-15.
nap: Luan Prabang
Ez a két nap ismét a "nyaralásé".
Több attrakcióval is rendelkezik
a környék, érdemes minél többet
szemügyre venni közülük.
Egyik ilyen program lehet a kolostorok
meglátogatása és a szerzetesek életébe
való bekukkantás. Aki megnézi a
galériában található képeket, már
előre tudja, mire utalunk. Feledhetetlen
élmény figyelemmel kisérni ezeknek
a puritánul élő embereknek egy napját,
amint szertartásaikat végzik, vagy
éppen pihennek, olvasnak, mosnak
vagy bármi olyan tevékenységet csinálnak,
amelyet egy normál hétköznapi ember
is nap mint nap végez. Viszont hihetetlen
a mindeközben belőlük áradó béke
és nyugalom, szinte átragad az emberre.
Másik lehetőség a településtől körülbelül
20km-re található gyönyörű és szinte
teljességgel kiépítetlen lépcsős
vízesés rendszer és a hozzájuk tartozó
természetes, köztes zöld vizű medencék
látványa. Fürdeni, úszni ezekben
a szemet gyönyörködtető medencékben
lehet, sőt ajánlott is!! Aki pedig
úgy érzi, a fürdés mellett tenne
egy rövid sétát is, a környék ösvényei
közül bármelyikkel próbálkozhat.
A közelben található még egy kisebb
vadaspark is, ahol kihalófélben
lévő indokinai-tigrisek és medvék
utolsó példányait láthatjuk.
16.
nap: Luan Prabang - Pak-Beng
Hajóra szállunk: Irány a Thaiföldi
határ de nem akárhogy! Két napos
utazásunk a Mekongon a helyiek kedvenc
vízibuszával a Slow-boat-al, szintén
feledhetetlen élmény. Útközben testközelből
nyerhetünk bepillantást ennek a
világ szeme elől rejtett kultúrának
a mindennapjaiból. A parton a helyiek
aranyat mosnak vagy éppen speciális
eszközeikkel halásznak. Körben a
táj is pazar: csipkézett sziklaszirtek,
körülöttük a sűrű dzsungellel, és
mi pedig az ezen a képen átkanyargó
híres-hírhedt Mekongon hajózunk.
Ismét egy, az unokáknak majd később
méltán mesélhető, semmi máshoz nem
fogható élmény!
Szállásunk éjszakára útközben, egy
Pak-Beng nevű, az esőerdő és a folyó
határára épült piciny település
puritán szállójában lesz. Pak-Beng
egyébként a híres "Aranyháromszög"
déli csücske.
17.nap
Pak-Beng - Hauax Yhay
A vízibusszal történő utazás második
felvonása. Este érkezünk meg a laoszi-thai
határra, ahol az éjszakát töltjük..
18.
nap: Hauax Yhay - Bangkok
Reggel átkelünk a határon, majd
távolsági buszra szállunk és elindulunk
Bangkok felé. Az éjszakát a buszon
töltjük, ahol sorra érnek bennünket
a meglepetések: a laoszi chicken
bus után megnyugvással tölti el
a legkeményebb utazót is, ha még
itthoni viszonyok között is luxusbusznak
számító járművel utazhat a világnak
ezen az eldugott pontján, és azon
még enni is kap! A busz videóján
menő karaoke parti a buszon körbejáró
mikrofonnal(!) pedig már csak a
ráadás...:)
19.
nap: Bangkok
A hajnali órákban érkezünk meg Bangkokba,
ahol már jól ismert szállásunk felé
vesszük az irányt. Egy kis pihenő
után rövid városnézésre indulunk.
Gyalogosan, valamint gyorsmozgású
vízibusszal (Chao Phraya folyó)
vágunk bele Bangkok leghíresebb
műemlékeinek felkutatásába. Meglátogatjuk
két legszebb buddhista templomát,
az indiai istennőről elnevezett
82 méter magas, khmer stílusban
épült Wat Arun-t, valamint a hagyományos
thai masszás megőrzését és oktatását
feladatának érző Wat Pho-t, mely
egyben a főváros legrégebbi szentélye.
Az utóbbiban található Thaiföld
legnagyobb - aranyból készült -
fekvő Buddha szobra is. A továbbiakban
sétálhatunk az óvárosban, látogatást
tehetünk az újabb és újabb érdekességeket
tartogató kínai negyedben, vagy
ellátogathatunk a világhírű "úszó
piacra". Meglátogathatunk néhány
buddhista templomot, esetleg felkereshetjük
a Silom Road mentén elhelyezkedő
felhőkarcolókat is, kinek mi tetszik.
Ha idődet inkább vásárlással szeretnéd
tölteni, érdemes közvetlenül szálláshelyünk
környékén körülnézned, mert a Khao
San Road-nál erre jobb helyet keresve
sem találhatnál!
20.
nap Bangkok - Budapest
Reggel indulás Bangkokból, érkezés
Ferihegyre itthoni idő szerint az
esti órákban.
A program
kis mértékű változtatásának jogát
fenntartjuk.
Lap
teteje |